Angina pectoris, szívinfarktus

Mi a szívinfarktus?

A szívinfarktus vagy szívroham a szívizomsejtek egy részének elhalását, azaz nekrózisát jelenti (1. kép). Infarktus akkor következik be, amikor egy koszorúér – a szívizomzatot vérrel ellátó artériák egyike – elzáródik (2. kép). Ezzel azok a szívizomsejtek, amelyek ennek az artériának az ellátási területén helyezkednek el, nem jutnak oxigénhez, és károsodást szenvednek. Ha a kezelés nem jön elég hamar, a károsodás a sejtek halálához (infarktusához) vezet.
 

Az infarktus kialakulásának mechanizmusában – amely tehát akkor megy végbe, amikor a koszorúérben blokkolódik a vérkeringés – szerepe lehet egy elzáródást okozó vérrögnek is. Ilyen vérrög legtöbbször akkor keletkezik, amikor egy úgynevezett ateroszklerotikus (különféle anyagokból, de főleg koleszterinből álló) plakk felhasad. A szívinfarktus kezeléséhez a következő eljárások tartoznak.

• Az artéria elzáródásának megszüntetésére tett kísérletek, akár olyan gyógyszerrel (ún. fibrinolitikum), amely a vérrög feloldódását eredményezi, akár úgy, hogy sürgősségi koszorúér-angiográfiával az artériát kitágítják és a vérrögöt eltávolítják.
• A szív állapotának tartós figyelése EKG-val, hogy időben észlelni lehessen minden szívritmuszavart, amely szövődményként alakulhat ki amiatt, hogy a sejtek nem jutnak elegendő vérhez (iszkémia).
• Más gyógyszerek is hatékonynak bizonyultak, akár az infarktus sürgősségi (akut) szakaszában, akár közvetlenül utána. Ilyenek a vérrögképződést gátló szerek, a béta-blokkolók, az ACE-gátlók (az angiotenzint konvertáló enzim gátlószerei), továbbá a koleszterinszint-csökkentők, főleg a sztatinok.
• Természetesen az első teendő az életmód-változtatás, vagyis a dohányzás abbahagyása és az egészséges táplálkozás, valamint a megfelelő testmozgás.

Az elmúlt 25 év során jelentős csökkenés mutatkozott az első szívinfarktus, illetve az első infarktust követő újabb szívrohamok kialakulásának kockázatában. A javulás közvetlen következménye a befolyásolható kockázati tényezők jobb kezelésének. Ilyen a dohányzás, a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint, a cukorbetegség vagy a mozgáshiány.

Ha mellkasi fájdalmat érez, meg kell vizsgálni, nem szívinfarktusról van-e szó. A fájdalom jellege, az EKG eredménye, a szívre jellemző enzimek vérszintje megerősítheti (vagy kizárhatja) ezt a diagnózist. Ha a szívinfarktus fennáll, az oki kezelést azonnal meg kell kezdeni, mivel a legkisebb késlekedés esetén is további szívizomsejtek pusztulhatnak el. Igazi versenyfutás ez az idővel!

Perkután angioplasztika és sztent

A perkután angioplasztika az artériák kitágítását szolgáló eljárás, amelyet akkor végeznek, amikor egy artéria nagyon beszűkült - hemodinamikailag jelentős sztenózis esetén. Tágíthatók ezzel a koszorúerek, a láb, a vesék, az emésztőrendszer stb. artériái.

Ahogy a koszorúér-angiográfiánál, ennél az eljárásnál is szükséges a test egy artériájának megszúrására és egy segédkatéter felvezetésére az érintett artériáig. Ez arra szolgál, hogy egy vezetőszál segítségével egyszer használatos ballonkatétert juttassanak az érszűkület helyére. A ballon kitágul, amikor megtöltik folyadékkal.

Az angioplasztikákat egyre gyakrabban végzik úgy, hogy egyúttal egy belső protézist (sztentet) is beültetnek. A sztent kicsit olyan, mint egy rugós háló: az ér belsejében marad és megakadályozza, hogy az ér ismét összeszűküljön (resztenózis). A sztentet fokozatosan benövik az artéria saját sejtjei. Vannak olyan sztentek is, amelyekből nagyon kis adagban gyógyszer szabadul fel, amely helyi hatásával megelőzi az artéria saját sejtjeinek túlszaporodását, ami szintén szűkületet okozhatna.

A sztentbeültetéssel kiegészített perkután angioplasztika elvégezhető az artériát érintő esemény sürgősségi fázisában (tehát szívinfarktus vagy akut végtagi iszkémia esetén), de nem sürgősségi körülmények között is, egy tartósan fennálló szűkület kezelésére (terhelésre jelentkező angina pectoris vagy járáskor fellépő alsó végtagi fájdalom, ún. klaudikáció intermittens esetén).

Az angioplasztikát meg kell előznie a sikeres hematológiai, vérrögképződést gátló és véralvadásgátló kezelésnek. Miután a sztentet beültették, kétféle vérrögképződést gátló gyógyszerből álló kombinációt kell szednie a betegnek viszonylag hosszú időn át, hogy a fémháló ne válthasson ki trombusképződést.

Az angioplasztika kockázata megegyezik a koszorúér-angiográfiáéval, különösen a jódot tartalmazó anyag, a röntgensugárzás, az artéria megszúrása helyén esetleg kialakuló szövődmények szempontjából, továbbá a tágítás jelentette kockázattal is számolni kell, például fennáll annak kockázata, hogy esetleg felhasad vagy elzáródik az ér, amikor a tágítására törekszünk.